Kapcsolati Kötelékek

Miért van az hogy belőlünk hiányzik az ami boldoggá tesz, belőlünk emberekből? Az ember nem arra teremtett, hogy magányos magábafordult lényként élje le az életét, hanem arra, hogy megtalálja azt a mankót amit egy másik ember nyújt neki és egyek lehessenek, megtanulják beengedni a másikat – helyesbítenék nem megtanulják a képesség alapból bennünk van, csak ettől megfosztottak minket. De a társadalom ellehetetlenít minket ha belegondolunk, hiszen az lett belénk nevelve generációról generációra, hogy nem lehetünk azok akik szeretnénk. Mindenki vágyik arra, hogy ne egyedül kelljen meghalnia, ne egyedül kelljen szembenéznie a dolgokkal amelyek fenyegetik. Arra vágyik, hogy szeressék és szerethessen, ez a mozgató rugója és ettől lesz boldog. Az elmúlt időben azonban másról sem szól az élet mint egy ranglétra megmászásáról az ambíciók beteljesedéséről – ami ha belegondolunk természetes is, hiszen az ember önellátó állat, és legtöbbüknek nem csak önmagukról kell gondoskodniuk. De kérdés, nem lehet-e hogy a társadalmi korlátok közé beszorult emberek valójában sosem lesznek boldogok? A pénz nem boldogít, ez egy féligazság. Való igaz, hogy az embert a pénz és a hatalom (továbbiakban a kettő nem megkülönböztetendő) nem teszi boldoggá, ha nincs mellette az amit a lelkünk mélyén akarunk, egy érzelmi biztonság egy olyan emberrel akit megértünk. A fent említettektől eltekintve szeretném nyilvánvalóvá tenni, hogy az ember egyedül is produktív, hiszen amíg egy kiforrott kötelék nem alakul ki, addig csak magára számíthat az ember – ez a kötelék gyerekkorban még jó esetben meg van bennünk később hal ki belőlünk, egyesek ezt hívják felnőtté válásnak. A köteléknek el kell szakadnia a szülők és a gyermek között ebben a pillanatban hiszen ha nem szakad el, akkor az ő általa középpontba állított kapcsolati lánc olyan ember lesz aki nem tudja őt végig kísérni az úton, illetve más korszakban világban élt és él. Viszont ahhoz, hogy az ember képes legyen a kötelékek elszakadása után új köteléket kialakítani sok idő, és fáradtság kell, gyakorlatilag ez is egy nehéz fizikai/lelki munka, de a fizetség a boldogság. Sokan ezt a köteléket nem képesek létrehozni, sőt inkább ez jellemző a mai társadalomra, valószínűleg a kockázattűrő képességünk kiveszett belőlünk az évek során, és sebezhetőnek érezzük magunkat, félünk attól, hogy a másik fél nem fogad be vagy netán önmagunkat csorbítjuk. Mivel a legtöbb ember így érez, nem akar új köteléket kialakítani a csalódástól félve, még ha a szürkeállományukban is születik ez a döntés, és ez okozza ezt a végtelen széthúzást amit észrevehetünk. Ugyanez a kötelék illetve a boldogság útját keresi a vallás is, amely ahelyett hogy más embertársaikkal létesítenék ezt a köteléket egy felsőbb hatalmat hoznak létre – és akár hisszük akár nem ez egy jó út kezdete. A vallásból annyi hiányzik, hogy ezt a felsőbb hatalmat kihagyjuk és ne közvetítőn keresztül keressük a boldogságot. Kevés olyan embert – sőt így belegondolva egyet sem – ismerek aki megtalálta a boldogság kulcsát, de ami a nagyobb baj nem is keresi. Egy cél lebeg a legtöbb előtt túlélni, jól élni, magunkat bebiztosítani. Az ember egocentrikus világ nézettel rendelkezik, de azt nem veszi észre, hogy az énje teljes kiforrásához és a maximum kihozásához nem elég csak ő maga.

Társadalmi Kapcsolatok

Az ember különféle viselkedés módokat formál különböző helyzetekben, és van hogy maga a döntése és a gondolata is megváltozik a környezetében lévő emberek miatt. Amíg ez így van és a csoport részeként nem képes az egyént fent tartani az illető labilis talajon áll, nincs biztonságban saját magától sem. Ahhoz, hogy az ember a társadalmi kapcsolatain belül is önmaga tudjon maradni erős önkontroll, fegyelem és teherbíró képesség kell. A legtöbb esetben az éned megmaradása érdekében abban a pillanatban nem kedvező döntéseket kell meghozni. Magad választod meg az ént ami vagy és emellett konzisztensnek kell lenni, ha kiegyensúlyozottá és sikeressé akarsz válni. A múlt mindig befolyással van az emberre és a családi háttér is éppen ezért, minden embernek meg van a maga életútja és életstílusa. Ezt a DNS láncolatunk is biztosítja, hiszen az örökítő anyag nem csak a külsőre és a belsőre hat hanem az emlékeket és tapasztalatokat, kínokat és boldogságot is továbbítja a szülő a gyerekében. Mivel egy meghatározott életszemlélettel születünk (persze ezt a saját emlékeid és saját tapasztalataid szintúgy formálják az idő során) ezért hasonló értékrendű emberek társaságával azaz hasonló problémájú és gondolkodás módú emberekkel veszi körül magát az ember, s keresi azt a gondolat menetet amely az ő fejében is benne van. Nincs két ugyanolyan ember éppen ezért kell kompromisszumokat kötni társaságban és éppen ezért vetkőzi le az ember olykor önmagát, annak érdekében, hogy elfogadják őt. Mikor a sajátértékrendünket levetkőzzük akkor válunk a tömeg részévé illetve egy csoporthoz asszimilálódunk, ennek következményeképpen csorbulhat az életszemléletünk és az individumunk. Sokan annyira levetkőzik sajátmagukat, hogy képtelenek újra össze állítani azt és egy itt-ott megváltozott énné válnak. Ha az ember rájött, hogy hibázott és korrigálja az ennek a folyamatnak a pozitív kicsengése, csakhogy előre nehéz felismerni, hogy melyik személyiség fejlődési folyamat épít és melyik rombol. Itt jelenik meg a sok fajta társadalmi kapcsolat hátránya. Egy társaságban, vagy egy kifejezett ember miatt az ember személyiség fejlődésen megy keresztül énje és énképe változik, majd ez a társ eltűnik a színről. Kérdem én, ha egyszer az ember személyisége egy adott emberikapcsolat irányába megváltozott miért törli ki azt az embert az életéből? Ezek persze csak a komolyabb és mélyebb kapcsolatokra igazak, nem a felületes, haver, csajszi, pasi, típusú társadalmi kötelékre. Ha az ember egy mélyebb köteléket alakított ki és azzal a saját személyiségét vetkőzte le és öltötte fel újra egy más formában, azt ha elveszíti az adott „ruha” már nem használható, illetve nem olyan mértékben mint ahogyan az tervezve volt. Tartom és vallom, hogy az ember komoly emberi kapcsolatba fektessen bele elég energiát és a befektetett energia ne menjen feleslegbe, hiszen az élet rövid és valamikor meg kell találnunk a helyünket benne.